Túrabeszámoló
Barlang- és felszíni túrák
Az Aggteleki -karszton
2010. január 25. – 31.
Már régóta terveztük, hogy visszatérünk Aggtelek környékére, ahol néhány éve kellemes időt töltöttünk el felszíni és barlangtúrák keretében egyaránt. Azóta voltunk más hegységek barlangjaiban úgy döntöttünk időszerű lehet egy speciális barlangtúrán a részvétel. Úgy gondoltuk, hogy ha már ilyen messzire utazunk, az időt használjuk ki és lehetőleg ne egy, hanem több barlangtúrát tegyünk. A tél nagymértékben korlátozta lehetőségeinket, ugyanakkor néhány területen előnyt jelentett számunkra. Utólag összegezve mégiscsak szerencsésebb nyáron, illetve tavasztól őszig kivitelezni az ilyen túrákat, már csak a meleg felszíni időjárás miatt is.
A tervezés már az előző évben elkezdődött. Sokan kérték számon - bizonyára a legtöbb esetben joggal – a tervezés korai fázisában (tehát 2009 novemberének elején), hogy miért ilyen késői időpontban, miért a tél közepére szervezzük a túrát. Természetesen mi is szerettük volna korábban véghezvinni a terveket, de úgy gondoltuk, hogy így lesz mindenki számára tervezhető, így tudunk szabadságot, szabadnapokat intézni és a barlangtúrákat is így tudjuk időben lefoglalni.
A szervezés sokáig tartott, sok változáson ment át és folyamatosan módosult a körülményekhez, a résztvevők igényeihez igazodva.
Ennyit a tervekről, most pedig lássuk, hogy mi történt a túrán!
Az első napon, 2010. január 25. –én, hétfőn utaztunk Tamással Bódvaszilasra Budapest, keleti pályaudvarról. Az út elég sokáig tartott: A 08 óra 03 perkor induló vonattal mentünk Miskolcig, ahol átszálltunk a Tornanádaska irányába közlekedő személyvonatra, amivel kb. fél egykor érkeztünk meg Bódvaszilasra.
Bódvaszilason eddig egyikünk sem
járt, annyiban ismertük a települést, hogy a kéktúra fórumán elolvastuk azt,
amit az itteni szakaszról írnak. Ezek az írások legnagyobbrészt kéregető cigány
gyerkőcöket említenek, akik csokit kunyerálnak a faluba tévedő túrázóktól. Itt
tartózkodásunk alatt ez a benyomás nem erősödött meg bennünk: a falu szép,
tiszta és rendezett. Mindazonáltal az említett kéktúra fórum hozzászólásai sem
alaptalanok, hiszen Bódvaszilas észak-északnyugati oldalán lévő cigánytelepek
messze ellentétes benyomást keltenek, mint a falu többi része. Az országos kék
jelzés pedig épp itt, a falu leginkább siralmas állapotú részén érkezik meg, és
rövid úton megy is tovább Bódvarákó irányába. A csoki kunyerálás elmaradt, de
akadt más szembetűnő dolog a környéken, (derékban kivágott fák, kiégetett trafó
oszlopok és koromfeketére tüzelt utcai csapok) ami sértette jóérzésünket, de
összességében Bódvaszilast szép településnek ismertük meg, melynek lakói barátságosak
és vendégszeretettel, sok esetben nagyon is közvetlenül viszonyultak hozzánk.
Kiváltképp megcsodáltuk a falu központjában a templom árnyékában felállított
turulszobrot, 
de
abban is biztos vagyok, hogy az is talál számára érdekes és szép dolgot, akit a
turulszobrok kevésbé érdekelnek:
van itt a műemlékek kedvelőinek római- és görög katolikus, református templom (bár ezeket mi csak kívülről szemléltük);
a természet kedvelőinek pedig itt van a szép táj, a Bódva patak, a közeli Esztramos, a környező barlangok és természetesen az országos kéktúra – hogy csak néhány dolgot említsünk.
Bódvaszilason az ún. Holló házban szálltunk meg (először két éjszakára hétfőn és kedden, majd újabb két éjszakára pénteken és szombaton is, ekkor már a később érkező túratársakkal kiegészülve). A szállás 2500 Ft/fő/éj áron volt, cserébe kaptunk szíves vendéglátást egy régi családi házban. Nagy hiányosságként tapasztaltuk a nehéz fűthetőséget, de a második éjszakára már kitapasztaltuk a módját annak, hogy jó meleget csináljunk. Kivételt képez a fürdő, ahol legnagyobb igyekezetünk ellenére sem sikerült tartósan fagypont fölé varázsolni a hőmérsékletet, mivel ez a helyiség a konyha fűtésén osztozott, amennyiben kinyitottuk az ajtót.
Megérkezésünk napján Tamással ketten (az első két napban ketten voltunk) nagy vonalakban felderítettük Bódvaszilast, megkerestük a boltokat és a turul szobrot, amit a szálláson lévő prospektusban fedeztünk fel, ezután megebédeltünk és egy-egy pohár borral üdvözöltük megérkezésünket.
A délután hátralévő részében még tettünk egy kisebb túrát a falu északi határában lévő Kerek –hegy körül. Út közben egy rövid szakaszon összefutottunk alkalmi szomszédunkkal, egy kedves idős bácsival is, akivel néhány pálinkagőzös –részünkről pedig könnyen lehet, hogy borgőzös- szót váltottunk, melyből kifolyólag fény derült néhány helyi földrajzi név eredetére, az út melletti magtár tulajdonjogi viszonyaira, valamint arra a tényre, hogy a bácsi Szombathelyen volt határőr. A falu határában elköszöntünk tőle és az erdőben folytattuk utunkat, miután néhány száz métert még meg kényszerültünk tenni a fentebb említett cigánysor házai között.
Rövid gyaloglás után elértük a Barlangkutató –forrást, majd szép erdei úton megkerülve a Kerek-hegyet tértünk vissza szállásukra.
Este még megbeszéltük holnapi túraterveinket, készítettünk vacsorát (ha jól emlékszem zöldséglevest, sült krumplit) aztán lefeküdtünk aludni. Az alapos befűtés –mint már említettem, ezen az éjszakán egyáltalán nem sikerült: a tűzifa nem volt eléggé száraz, ezért csak nehezen, lassan égett. A tüzelést egyébként a konyhában és a szobákban egyaránt vaskályha hivatott (volna) biztosítani.
A második napon (26.-án, kedden) az előzetesen megbeszéltek szerint sikerült végrehajtani a túrát: Vonattal két megállót utazva utaztunk át Tornanádaskára, onnét pedig a falu felett egy helyütt hosszan szerpentinesen haladva a meredek hegyoldalon mentünk fel a Vecsem Bükk tetejére.
A tetőn lévő zsombolyok közt kanyarogva értünk a K+, P, T turistaútig, amin balra (délnek) fordulva végig a K+ jelzést követve az út egyenletes lejtése mellett értünk vissza Bódvaszilasra.
A
Körte somboly környékén kis kitérővel egészítettük ki utunkat: élesen jobb
kanyart téve az erdőben toronyiránt elmentünk a magyar – szlovák határig,
melynek közvetlen közelében van a Vecsem-bükk 553
méteres csúcsa.
A szállásra visszatérve jó meleget csináltunk. Tanulva az előző nap sikertelenségéből most apróra vágott fával sikerült megoldanunk, hogy a szobában é a konyhában is nagyon meleg legyen. Csináltunk finom vacsorát és pihenni mentünk. Ekkor fizettünk az első két nap szállását is, és megbeszéltük a hölggyel, hogy had hagyjunk itt pár cuccot, mert úgyis jövünk még vissza péntek és szombat estére. Este már sikerült fürödnöm is: jól teleengedtem a kádat meleg vízzel, ami nagyon jól esett, másnap reggel még borotválkoztam is így a lehetőségeimhez képest egész kulturált ábrázattal vághattam neki a következő nap túráinak. Este felfedeztük, hogy a TV –ben a csillagok háborúja megy, amit kényelmesen elhelyezkedve (a kanapét a konyhában megfelelő helyzetbe fordítva és lábainkat felpolcolva) megnéztünk (bár én a vége előtt elaludtam), aztán átmentük a szobába és nyugovóra tértünk.
A
harmadik napon (27. –én, szerdán) áttelepültünk Aggtelekre. Szerencsére
nem kellett mindent cipelni, de így is tele zsákkal indultunk a kék jelzésen
(gyors pecsételés a vasútállomáson) Bódvarákóra, majd a tervek szerint a
Martonyi kolostorromhoz egy földúton mentünk volna, amit elvétettünk, ezért
rögtön Perkupa vasútállomásra mentünk (mintegy
Tibi
sajnos késett, mivel Győr és Budapest között felsővezeték szakadás miatt késett
a vonata, ezért csak a későbbi csatlakozást érte el Miskolcra. Így négyen
szálltunk buszra, amivel átmentünk Aggtelekre és gyors szállásfoglalást
követően mentünk is –egy rögtönzött bevásárlást követően- a Kecső
patak völgyén keresztül Jósvafőre. Itt a buszra várakozás idejére betértünk egy
helyi „étterembe”, ami még kocsmának is kevés volt. Szerencsére hamar jött a
busz, amire felszállva, Tibihez csatlakoztunk s végleges létszámmal mentünk
Aggtelekre.
Szállásunk a Deák Ferenc utcában
volt. 2250Ft/fő/éj áron (+
A korai hangzavart sikerült elnyomnom a fülhallgatóm beüzemelésével (azt hiszem az Energia Shamanicát állítottam ismétlőre), a falak és az ágy rengése pedig hamar álomba ringatott, így viszonylag jót sikerült aludnom. Állítólag nem horkoltam, pedig zárt helyen szoktam.
A negyedik napon (28. –án, csütörtökön) időben sikerült felkelnem. Amihez az is hozzásegített, hogy 10 óra 30 percre kellett odaérnünk a barlanghoz, így aludhattunk sokáig. Már (régóta) vártam az első olyan napot, ami barlangtúrával fog telni, hiszen elvégre elsősorban ezért jöttünk most ide. Az ablakon kitekintve örömmel vettem tudomásul a megváltozott időjárást, ami intenzív hóesést hozott és szép fehér tájjal kecsegtetett az elkövetkezendő időszakra.
A reggeli órákban kaptuk a telefont ma délutánra várt túratársainktól, hogy nem tudnak jönni a kedvezőtlen időjárásra tekintettel, ezért a résztvevők létszáma az előzetes tervekkel ellentétben már nem változott. A programot gyorsan átszerveztük, és úgy döntöttünk egy nappal korábban megyünk át Bódvaszilasra, Szelcepusztát pedig kihagyjuk (ez később jó döntésnek bizonyult).
A Béke –barlang volt mára betervezve. Pontosan sikerült odaérnünk a Baradla –barlang aggteleki bejáratánál lévő jegypénztárhoz. Gyors jegyváltás után kitöltették velünk a biztosításhoz szükséges adatlapot, a kezünkbe nyomtak egy kobakot (sisak) és egy akkumulátoros lámpát, aztán becuccoltunk egy terepjáróba és indultunk a barlang bejáratához. Ezt a utat egyébként gyalogszerrel kellene megtennünk nem csupán az üzemanyag takarékosság miatt, hanem a töbrök és víznyelők, valamint a barlang felszíni képződményeinek megismerése céljából, de a havazás miatt ennek nem sok értelme lett volna. Ezzel az oda-vissza úton nyertünk kb. 3 órát és 15 óra 30 perc helyett már egy óra előtt sikerült visszatérnünk.
A barlang bejáratánál álló (erdész) ház egyik kis helyiségében vedlettünk át barlangi ruhába és vettünk magunkra a kapott és hozott felszereléseket, beüzemeltük a villanyradiátort, hogy a túra végeztével melegben tudjunk visszaöltözni, aztán mentünk is tovább a Béke –barlangba.
A Béke –barlang
A
1952 – Felfedező ág (Ma már nem biztonságos, ezért nem használják)
1954 – Mesterséges főbejárat (Ezen mentünk magunk is)
1964 – Jósvafői kijárat
A
barlang gerincét a
Több
info: http://www.fsz.bme.hu/mtsz/barlang/4tinfo/mo/anp/beke.htm
Még az oda úton a kocsiban tudtuk meg, hogy a barlangban egy ideje nem járt senki, mivel áradások voltak, ezért azt sem tudják, hogy a víz milyen mértékben vonult le a barlangból, ill. az mennyire járható. Szerencsére lent kellemes 10 fok körüli hőmérséklet volt, a víz kicsit hidegebb, és ha el is lep kb, combközépig ér, meg nem fullad az ember, legfeljebb elázik. A vegyvédelmi csizma majdnem végig (pontosabban ameddig mi mentünk) kitartott, az utolsó szakaszon az ún. Huhogónál azonban szépen beömlött a víz. Épp hogy nem úsztam meg szárazon –akárcsak a többiek. Legtovább Tamás bírta, aki csak a visszaúton ázott be. Valószínűleg a túravezető csalafintasága is benne volt a dologban, mert csak nem szólt, hogy erre az utolsó 10 méterre ne ázzunk már be és csak belevitt a dologba. Gondolom az a szándék vezette, hogy megtudjuk milyen is ez. Természetesen igaza volt: tök jó volt. (Későbbi megfázásom véleményem szerint nem ennek tudható be). Meg hát ezért mentünk, nem a steril betonjárdákért. A barlang cseppkőképződményekben rendkívül gazdag, szerintem hatalmas élmény volt megcsinálni ezt a túrát!
Itt jegyezném meg, hogy ez a beszámoló erősen szubjektív: az én véleményeimet, benyomásaimat tükrözi és könnyen lehet, hogy a többieknek az enyémtől élesen eltérnek a meglátásai. Ezért kérek mindenkit, hogy bátran ossza meg gondolatait, érzéseit az itt leírtakkal és a túrákkal kapcsolatban. Ehhez alkalmas fórumot a lentebb található hozzászólásokban találtok, avagy lehetőség van saját beszámolók feltöltéséhez is úgy, hogy azokat elkülditek Tamásnak vagy nekem és felrakjuk az oldalra!
Bocs a kis technikai jellegű kitérőért…
Szóval a Béke –barlang: Összefoglalva, kicsit vizes, kiépítetlen, de nem kell kúszni és mászni is csak elvétve. Bemelegítésnek első osztályú. Nyáron biztosan jobban esik a hideg vízben gázolni, de nagyobb szerencse kell ahhoz, hogy kifogj egy nedvesebb időszakot, szárazon pedig biztosan nem ugyanolyan! Esztétikailag páratlan élményt nyújt és sportnak sem utolsó, ha meg a Szalajka –völgy bazársorára vagy a Rám szakadék embertömegére vágyik valaki, akkor menjen és gyönyörködjön a Westend habzó vízesésében, az ottani aluljáróban is van némi barlangi élmény, de ínyenc természetjáróknak én mégis inkább a Béke –barlangot és a környéken található sok-sok más, speciális túra keretében látogatható barlangot ajánlom.
A felszínre már combközépig vizesen érkeztünk. Ezt orvosolandó gyors átöltözés következett: amennyire tudtam kiöntöttem a vizet a VV csizmámból, zokni és nadrágcsere, a száraz zoknira nejlon zacskót húztam, aztán jött a vizes bakancs. (Ki min spórolt – az én váltócipőmet Attiláék hozták volna kocsival, de ők ugye nem jöttek végül) Gyors bepakolás és irány a kocsi. Szerencsére a zacskók nem voltak lyukasak és a száraz zokni megmaradt száraznak a cipő pedig meglepően hamar megszáradt később a szálláson lévő kandallónál, ami a sok vizes ruhával és lábbelivel úgy nézett ki, mint egy elcseszett karácsonyfa olyan turista módra. :- )
A vibram talp reklámnak is beillő monstrumot természetesen megörökítettük, hiszen ez az építmény jól jelképezi a turistaságot, a természetjárók minden eszementségét és találékonyságát, melynek segedelmével mosolyogva kerekednek felül a gyakran előforduló viszontagságos helyzeteken.
A szálláson valamit vacsoráztunk, azt hiszem palacsinta lehetett (vagy az másnap volt?) meg valami leves, de ez sötét folt számomra. Az biztos, hogy Zsuzsa és Géza vett és csinált valamit, aki tudja írja meg ezt a részt, mert tényleg homályba burkolódzik előttem. Bocsi.
Az ötödik napon (29.-én, ami
péntekre esett) újabb barlangtúra volt soron: a Retek –ági speciális túra, ami
tulajdonképpen az Aggtelek és Jósvafő közt, a Baradla –barlang 6,7 km-es
főágában vezető Hosszú túra és a hozzá kapcsolódó Retek –ág
A túra 8 óra 30 perckor kezdődött. A szállást elhagytuk még reggel, de a tulaj srác megengedte, hogy otthagyjuk nála a cuccainkat addig, míg barlangozunk. A túra után ide visszatértünk a holminkért.
A jegypénztárnál ugyanaz a procedúra zajlott, ami előző nap. Sisakot itt nem kaptunk (barlangvédelmi okokból). Tamás pecsételtetett a kéktúra füzetünkbe és nyomás a barlangba! Korábban már jártunk a barlang egyes szakaszaiban, így valamelyest tudtuk mire számíthatunk. A Hosszú túra annak ellenére, hogy kivilágítatlan és döngölt agyag aljzaton megy, sok helyütt hidakkal keresztezve az alant csörgedező vízfolyásokat egyáltalán nem nehéz, szinte mindenki számára teljesíthető, egyáltalán nem mászós, ill. sehol kúszást nem igénylő útvonal.
A nagy hátizsákom néhol azért plafont ért, de különböző gerinctörő mutatványokkal azért kivitelezhető volt az átjutás mindenhol. A Retek –ági kitérő előtt könnyítettünk terheinken és felszerelés nélkül vágtunk neki az útnak. (lámpát vittünk és néhányan vv ill. normál csizmát, de volt, aki azt se /Géza a túrabakancsra szavazott/). Korábban elfelejtettem megemlíteni, hogy ketten csatlakoztak a túrához. Szerencsére így is nagyon kis létszámmal jelentünk meg és nem kellett alkalmazkodnunk senkihez.
Ellenkezőleg, szerintem Tamással a többiek számára túl gyorsan is haladtunk. Nem tudom Tamás hogy volt vele, én azért tettem így, mert jó volt inkább előre menni és gyakrabban megállva szemlélődni, leülni helyeken, remélem a többieket nem zavarta ez a dolog nagyon és nem érezték úgy, hogy siettetnénk őket, bár valószínűleg így volt.
A
Retek –ág kevésbé volt vizes, mint a Béke barlang, de képződményekben még annál
is gazdagabb. Nagyon szép termeken és cseppkövekben gazdag, igaz néhol valóban
kissé alacsony alagutakon haladtunk keresztül, de ez a magasság csak egyetlen max. 2 méteres helyen volt akkora, hogy négykézlábra
kellett ereszkednünk. Ezen kívül csak néhány omladékhalmon átkelésnél kellett
kezünkkel érinteni a talajt, úgyhogy összességében nem volt nehezen járható a
szakasz. Persze az is lehet (sőt a másnapi izomláz alapján valószínű), hogy a
látvány felejtette a fáradalmakat és ezért nem tűnt nehéznek.
A Retek ágból visszaérkezve a főágba folytattuk utunkat Jósvafőig. Utunk végét már ismerős, kiépített, cseppkövekben ismét nagyon gazdag, betonjárdás szakaszon villanyvilágítás mellett tettük meg egészen a kijáratig. Jósvafőn gyors öltözködés, wc, kéktúra bélyegzőlenyomat begyűjtés volt soron aztán nyomás a buszra. (Én még visszafordultam a busztól és vettem képeslapokat is Móninak, szerencsére ezzel együtt sem kellett várni a többieknek rám)
Aggtelekre jó időben visszaértünk: még több mint egy óránk volt a buszig. Hátizsákjainkat és maradék felszerelésünket magunkhoz vettük a szállásnál (ahova ismét elvitt a busz - köszi), aztán a helyi vendéglőben vártuk ki a Jósvafő –Aggtelek vasútállomásra tartó busz érkezését. Erről a vendéglőről teljesen eltérő vélemény fogalmazódott meg bennem, mint anno a Jósvafőiben: tiszta, kulturált hely benyomását keltette bennem, még cserépkályhás fűtés is volt, ami nagyon jól esett. Igaz a csaj –az is lehet az én hibámból- belekeveredett egy kicsit a rendelésbe, de különösebb nehézségek árán megoldódott a dolog.
Aztán buszra fel, át Jósvafő vasútállomásra, még egy óra várakozás, aztán vonattal át Bódvaszilasra (éppen ki akartak minket hajítani a váróból – pedig a hírekben azt hallottuk, hogy a hideg miatt azokat éjjel nappal nyitva tartják). Arra a szállásra mentünk, ahol hétfő és kedd este Tamással ketten már megszálltunk. (kösz a vonatjegyet Tamásnak). Fűtési nehézségek most is adódtak, a késő érkezés miatt nehezebben melegedett be a ház, de túléltük és vacsora után gyorsan elaludtunk.
A
hatodik napon (30.-án, szombaton) a Szádvár megnézése volt a cél. Jó
darabon a sárga jelzés mentén mentünk. Dolgunkat nagyban megnehezítette a 20
centis hó és ez a túra már a megfázás miatt sem esett jól nekem. A borult idő
miatt a remélt kilátás is elmaradt. Más különösebb program a befűtésen kívül
nem várt ránk erre a napra. Jól befűtöttünk és
kellemes melegben töltöttük az éjszakát.
Az utolsó napon (ami szám szerint a hetedik és vasárnapra esett) a Rákóczi –barlang megnézése volt a terv. Az Esztramos –hegyhez a piros kereszt jelzésen gyalogoltunk át, ami tulajdonképpen egy használaton kívüli sínpáron vezetett minket Bódvaszilastól egészen az Esztramos lábáig, majd éles jobb kanyarral néhány száz métert követően értünk el a gyülekezési helyig.
A belépő
Aztán azon az úton mentünk vissza Bódvaszilasra, amin jöttünk. A házban a tulajjal rendeztük a szállást, kitakarítottunk, összepakoltunk és a 13:30 –as vonattal útnak indultunk Haza. A többiektől a Keletiben köszöntünk el.
Jocó